Vannak szülői jó tanácsok, amelyeket felnőttként is érdemes betartani, például: nézzünk a lábunk elé! Nem azért, hogy ne törjük ki a nyakunkat (bár az se baj), hanem, mert az a Budapest, amin járunk éppolyan tanulságos, máskor meg szórakoztató és színes, mint az a Budapest, amit a falakon, kapukon vagy éppen a tetőkön látunk.
Kovács Krisztina írása.
Cozmaták
Egy templom nem a bejáratánál kezdődik. A környezete éppolyan fontos, jobb esetben már a főbejárat előtt tudjuk, hogy szakrális térbe lépünk. A Szent István Bazilika előtti tér még azt is elárulja, hogy római katolikus templomról van szó: elég egy bennfentes pillantást vetni a bejárat előtti tér csodaszép körkörös mozaikjaira. Ezek nemcsak Rómának állítanak emléket, de egy családnak is. A görög eredetű Cosmati család hozta magával Itáliába a kőfaragó mesterséget, róluk nevezik a színes kövek vékonyra metszésével készített mozaikköröket cozmatáknak. A XII. és XIV. század között főleg ők készítették a római templomok kapuit és padlózatait – a Szent István Bazilika előtti tér díszítése is erre utal.
Macskakövek
Hivatalos nevén bazaltkockakő, mi azonban csak macskakőnek hívjuk. Minden forradalmár álma, tűsarkok gyilkosa a második világháborútól a hatvanas évekig élte fénykorát még a mindenható aszfalt előtt. Nagy előnye, hogy javítás esetén felszedhető, visszarakható, illetve kirakósként máshol is felhasználhatók a megmaradt darabok.
(fotó: Bartha Dorka)
Hogy mi köze a macskának a bazalthoz, azt nem tudták megfejteni az etimológusok. Lehet tükörfordítása a német megfelelőjének (Katzenkopfstein vagyis macskafejkő), eredhet a legnagyobb bazaltbánya nevéből (Macskalyuk-bánya), de leginkább tudja a fene. Mindenesetre ma már nem annyira a forradalmi hevület, mint inkább a sláger jut az eszünkbe a macskaköves utakról.
Keramit
Kevés útburkolat mondhatja el magáról, hogy emléktáblája van: a keramit ilyen. Az emléktábláért ugyan a XV. kerületbe kell mennünk, a tipikus, sárga burkolatból egyre kevesebbet látni a városban, többnyire régi házak udvarán. Túl sok könnyet nem hullattak érte a közlekedők, mert hírhedetten csúszós lett már két csepp eső hatására is, olyannyira, hogy annak idején karókat kellett verni a keramitos utak mellé, nehogy a lovaskocsik az árokba boruljanak esős időben.
Azt azonban a javára kell írni, hogy száraz időben tartós volt (majdnem azt írtuk, hogy állta a sarat), színesítette az utcákat és sokkal jobb, volt, mint a földutak – 1886-ban Budapesten összesen 26 km burkolattal rendelkező út volt csak. Ráadásul magyar gyártmány és szabadalom (1904-ből), a kifejlesztésében még Görgey Artúrnak is volt szerepe. Görgey ugyanis vegyész volt, mielőtt honvédtábornok lett volna és a száműzetésben éppen az agyag túlhevítésével előállítható kemény kerámiaanyagokat tanulmányozta.
Idézetek
A Kálvin tér környékén bölcs gondolatokkal lehetünk okosabbak, ha a lábunk elé nézünk amíg arra várunk, hogy zöldre váltson a lámpa a zebránál. Itt van az első pesti református templom – 1796-ban alakult meg a református közösség, de még így is középkori városfal vonalán kívül rekedtek. 2017-ben, a reformáció születésének ötszázadik évfordulójára került ide az a 95 emlékkő, amelyen ismert reformátusok gondolatait olvashatjuk Luther Mártontól Bibó Istvánig. Meditációs mondatként is remekül működnek a reggeli rohanásban.
Csatornafedelek
A turisták hamarabb szokták észrevenni, mint a pestiek, hogy milyen szépek a közműszolgáltatók csatornafedelei – ez a kettes számú kedvenc a külföldiek körében, a piros postaládák után. És tényleg: csodaszépek akár az Elektromos, akár a Csatornázási Művek objektumai – olyanok, mint egy-egy rézvirág, kis szirmokkal. Külön említést érdemel a stilizált fővárosi címer középen a maga finom szerénységével (néhol még a rendszerváltás előtti változatban).
Parketta
Egészen a frissen felújitott Bakáts térig kell menni, hogy parkettázott utcát találjunk. Persze valójában nem igazi parketta, rendesen kemény, taposást bíró anyagból készült, nem lakkozott fából, csak a mintája olyan, mint a nagypolgári nappaliké, vagy tánctermeké. Ha táncra nem is perdül tőle az ember, határozottan közérzetjavító hatása van. (Ilyen van a Dohány utcai zsinagóga előtt is, de nem ilyen szép, kicsit megrágta az idő vasfoga.)
Botlatókövek
Ez egy civil akcióból kinőtt összeurópai projekt. Egy német művész, Günter Demnig ötlete, akinek még a kilencvenes években jutott az eszébe, hogy a Kölnből kitelepített cigányoknak így állítson emléket. A botlatókő egy 10×10-es réz emléklap, amit a nácik által elpusztított áldozatok utolsó szabadon választott lakóhelye előtt, közterületen, a burkolatban helyeznek el. A cél nem az, hogy a járókelők essenek benne hasra – az kivitelezési hiba –, hanem, hogy a feledésnek útját állja, hogy legalább a neve fennmaradjon az egykori szomszédnak, ne tűnjön el egészen.
Ugyan az első botlatókövek miatt még eljárás indult a művész ellen, mert nem volt engedélye, ma már több, mint negyvenezer darab teszi átélhetővé a történelmet Európa számos országában Luxemburgtól Oroszországig, Norvégiától Olaszországig. Ha valaki szeretne emléket állítani, írnia kell a művésznek (persze kell történelmi kutatás és önkormányzati engedély is). És egyeztessen a környezetével is, mert az első botlatókövet Budapesten tüntette el valaki, az átadás másnapján.
Betűk
A város burkolata néha a társasjátékokkal is felér. Bizonyos városrészekben betűkön járunk, de vajon miért?
A „V” betű adja magát a Váci utcában és környékén, hiszen itt állt a középkori városfal egyik kapuja, ide futott be az egyik fő útvonal Vác irányából – innen a Váci kapu és később az utca neve is. Sőt, mivel a postakocsik – és ezzel az információk is – ide érkeztek először, innen ered a Régiposta utca neve és ezért volt a közeli Pilvax kávéház népszerű a márciusi ifjak körében: itt lehetett először megtudni, hogy hol tart a bécsi forradalom. Meg hát a „V” római számmal az 5 is.
A „K” betű modern találmány és jobban kell figyelnünk, hogy meglássuk, szépen belesimul a környezetébe. Jelenthet Kálvint a Kálvin téren, Körutat a Fővám tértől a Deák térig, de akár követ, keretet is – ki-ki kellemesen kérődzhet kérdésünkön. Mindenesetre az szép gesztus volt Mohácsi Sándortól, hogy nem védette le a szerzői jogait, mondván, hogy a design csapatmunka eredménye volt.
Fakockák
Nem, itt nem a színes gyerekjátékról van szó. A dualizmus korában az egyik legnépszerűbb burkolatfajta a fakocka volt, külön iparág épült arra, hogyan lehetne folyadékkal (pl. cukoroldattal) kezelni, hogy tartósabb legyen. Ha jó sorsunk az Operába visz, szakítsuk el tekintetünket – bármilyen nehéz is –, a freskókról, szfinxekről és szobrokról: az Andrássy úti bejárat árkádos részénél csodaszép faburkolat simul a lábunk alá.
Na nem azért, hogy az ünnepi topánokat védje – a tűsarkakra ugyanúgy veszélyes, mint a macskakő. A fakocka tulajdonképpen hangszigetelés is, tompította a begördülő lovaskocsik zaját. Annak idején ez volt a burkolat az Andrássy (akkor még Sugár) úton is, bár, amikor 1883-ban folytatni akarták a burkolatot, egy feldühödött polgár nem átallott beírni a Budapesti Hirlapba, hogy a fakockákat
„csak a Múzeum utca palotáiban lakó lovak szeretik”.
Nem a kétlábú lovakra gondolt, akkor még volt, aki lovon közlekedett, úgyhogy az akkori garázsban nem autó és bicikli volt, hanem lovak. Azért valami népszerűsége biztosan maradt ennek a burkolatnak a XX. századra is. A század egyik legnagyobb szélhámosának, Hamrák Jánosnak ugyanis sikerült eladnia Székesfehérvárnak a Rottenbiller utca teljes fakocka burkolatát. Rendesen elterelte a forgalmat és felszedette – a lakók szeme láttára.
Nem ezért ugyan, de ma már csak egy-két helyen, az Operánál és az Unger ház és egy-két belvárosi épület udvarán lehet fakockákon taposni – ha arra járnak, ne hagyják ki.
Szignók
Ha a Várba a Bécsi kapu tér felől érkezünk, az egyik leghelyesebb palotácska előtt szokatlan járdadíszekbe botolhatunk. A volt Hatvany-palota előtti járdát aláírások borítják.
És nem is akármilyen aláírások. Olyan, mintha a ház egykori vendégei kidekorálták volna a szignójukkal a bejárat előtti burkolatot. Két fontos részlet azonban egyből feltűnik: egyrészt az aláírások rézből készültek. Másrészt ez a vendégkör pestiesen szólva nem semmi, ugyanis a kor irodalmárainak krémje megfordult a falak között: itt van József Attilától Márai Sándorig, mindenki, aki számított a XX. század első felében.
A palota egykori lakója Hatvany Lajos ugyanis túl gazdag volt, ahhoz, hogy komolyan vegyék, mint írót, viszont kora egyik legnagyobb mecénása volt. Radnóti vissza is gondolt az itt töltött estékre, amikor ötvenkilós munkaszolgálatosként éppen a Hatvanyék cukorgyárában kellett a hatalmas cukorkeverő vasállványt pucolnia. Belülről és meztelenül, nehogy koszos legyen a ruha. De hogy vidámabb emlékeket is felidézzünk, ebben a házban zongorázott Bartók Béla Thomas Mann-nak – aki inkább ide jött, mint az akkori politikusok díszvacsorájára.
Ha valaki nem tudná elolvasni az aláírásokat, a kapu melletti táblázat segít.
A római birodalom egykori határa
Az Erzsébet-híd pesti lábánál folyik a Duna. Folyik persze a budai lábánál is, de a pesti oldalon duplán. A plébániatemplom előtti térre ugyanis felrajzolták a római birodalom határát – ami a folyót jelentette – és az azt védő katonai táborokat, vagyis a limes imperii romani-t. Ha valaki szeretne átlépni abba a korba, amikor Campona még nem bevásárlóközpont volt, a mai Pest pedig a barbárok földjét jelentette, ide kell jönnie. Tíz perc alatt bejárhat több országot és évezredeket. Gyerekekkel ideális, lehet ugróiskolával is kombinálni. A templomba betérve pedig megcsodálhatja az egykori katonai parancsnok szobáját is – természetesen a lábai alatt, az üvegpadlón keresztül.
Felhasznált irodalom:
- Molnár Álmos: A főváros útburkolata a dualizmus korában,
- Török András: Nagy Budapestkönyv
- Urbanista blog, wikipedia.hu
