Top 10 téli programötlet Budapesten

Attól, hogy megérkeztek a mínuszok, még nem kell begubózni, hiszen sok-sok izgalmas programlehetőséget rejt a város ilyenkor is, kint is és bent is, kinek mi a komfortos, és mit érez biztonságosnak járványügyi szempontból. Szabadtéri koripályák, kirándulások, séták ha valaki biztonságosabbnak érzi azt, hogy nem egy zárt térben találkozik másokkal. De ha valakinek megvan már a három oltása vagy védettsége, egy szabadtéri termálfürdő vagy szellős múzeumi tárlat is igazi közös, téli program lehet. 

1. A sportos: jégpályák

Budapest talán a világ egyik legszebb műjégpályájával büszkélkedhet, így akinek nincs ellenére egy kis sport, az bizony húzza fel a korcsolyát – amit persze bérelni is lehet –, és irány a Városligeti Műjégpálya. A Vajdahunyad vára mellett siklani a jégen egészen különleges érzés, főleg sötétedés után, amikor már a kivilágított épületek szolgálnak díszletül a kikapcsolódáshoz. Ha pedig a téli mínuszokban már elgémberedtek az ujjaink, egy pohár finom forraltbor a pálya szélén gyors megoldást jelenthet. Aki viszont csak nézni szereti a nyüzsgő korizókat, a Városliget Café-ban egy házi pörkölésű kávéval és finom desszerttel teheti ezt meg.

Fotó: Bódis Krisztián

Korcsolyázni azonban nem csak a Városligetben van lehetőség, a Marczibányi tértől kezdve, Csepelig, Józsefvárostól Soroksárig összesen harminc kisebb-nagyobb jégpályát találni a fővárosban. A MÜPA előtt akár korizás közben is gyönyörködhetünk a dunai panorámában, a Budapest Park Jégvilága a város egyik legnagyobbja, de akár Óbuda főterén is élvezhetjük a csúszást.

Fotó: Bódis Krisztián

2. A klasszikus: karácsonyi vásárok

A Vörösmarty tér standjainál csak minőségi, hazai termékeket láthatnak és kóstolhatnak. A magyar kézművesek a legkiválóbb alapanyagok felhasználásával, hosszú évtizedek tapasztalatával alkotják meg azokat a különleges tárgyakat, melyek otthonunk díszévé válhatnak, vagy épp szeretteinknek szereznek örömet. Az adventi hétvégéken meghitt közös gyertyagyújtással készülnek a szervezők, december elsejétől pedig minden nap 17 órától félóránként ünnepi fényfestés borítja el a Gerbaud-házat. 

Fotó: Bódis Krisztián

Karácsonyi vásárból csaknem harminc várja idén a vendégeket Budapesten és környékén. A megszokott klasszikusok mellett, mint a WAMP, a Bazilika előtti, a szentendrei vagy az óbudai karácsonyi vásár, kevésbé felkapott helyszínek is feliratkoztak, lehet menni a Gozsdu udvarba, a Károlyi palotába, a RAM Művelődési Központba, a Várkert Bazárba vagy éppen a Bókay-kertbe – persze csak a COVID-ügyi előírások szigorú betartásával!

Fotó: Bartha Dorka

3. Az újragondolt: rohanás helyett SlowXmas

Immár negyedik alkalommal fognak össze Budapest ikonikus utcái, a Falk Art&Antique Street (Falk Miksa utca), a Bartók Béla Boulevard (Bartók Béla út), a Fashion Street (Deák Ferenc utca), a KultUnio (a hetedik kerület multikulturális negyede) és a Ráday Soho (Ráday utca), hogy a karácsonyi rohanás helyett rámutassanak az advent igazi jelentésére. Arra szeretnék ösztönözni a járókelőket, hogy lassuljanak le, töltsék stresszmentesen ezt az időszakot, a pörgést cseréljék élményekre és művészetre.

Fotó: Bódis Krisztián

A program minden napra ígér egy koncertet, kiállítást, színházi előadást vagy workshopot. A közös adventi kalendárium december 24-ig között kínál izgalmasabbnál izgalmasabb időtöltést családoknak, barátoknak: élő jazz, gasztro- és művelődéstörténeti séták, színházi élmények, árverések, gyerekprogramok, filmek és filmzenék között lehet választani.

4. A testet-lelket melengető: termálfürdők

Budapest világhírű termálfürdőibe a legjobb télen elmerülni. Amíg kint tombolnak a mínuszok, mi nyugodtan ejtőzhetünk a gyógyhatású vízben, izzadhatunk a szaunákban és török gőzfürdőkben, és néhány órára elszakadhatunk a mindennapok gondjaitól.

Fotó: Bartha Dorka

A Széchenyi fürdőben akár egy parti sakkot is lejátszhatunk a kinti medencében, miközben élvezzük a forró víz jótékony hatását, a Lukács fürdőbe pedig ingyen is bemehetünk, ha van nálunk érvényes Budapest Card, míg a Rudasban a csodás panoráma-medencében pezsgőzhetünk. Nem is beszélve a Palatinusról, ahol akár télen is úszhatunk a szabadban a 40 méteres medencében, hogy a frissen felújított  Pesterzsébeti Sós-jódos Gyógyfürdő mesés szaunavilágát ne is említsük.

5. A szikrázó: Csillamos

A BKV idén nem csak egy Csillamost, de egész fényflottával érkezett, amely december 1-én indult el és a belvárosi útvonalak mellett a külső kerületekbe is gyakran kanyarodik.  A különböző típusú kivilágított járművek most is kigördülnek a kocsiszínből mindenki nagy örömére, hogy aztán január 6-ig, Vízkereszt napjáig a város számos pontján és tömegközlekedési vonalán felbukkanjanak. Idén a 2-es, a 14-es, a 19-es, a 42-es, a 47-es, a 49-es, az 50-es, az 56A, az 59-es, a 62A és a 69-es villamosok vonalain, 15 és 20 óra között jár a normál díjszabás mellett igénybe vehető Csillamos. A járatok 2021. december 24-én és 31-én, illetve 2022. január 7-én nem közlekednek. A részletes menetrend a lenti képen, vagy ide kattintva olvasható.

Fotó: Bódis Krisztián

A hatvanéves járműveket a BKV munkatársai már tizenhárom éve több ezer izzóval világítják ki, hogy különleges hangulatot varázsoljanak a budapestiek mindennapi utazásaira is. A Csillamos külön díjazás nélkül vehető igénybe, különlegessége nem csak külső dekoráció, de a belső utasteret is karácsonyi hangulat lengi be a díszekkel.

6. A havas: séta a budai hegyekben

Az egyik legnépszerűbb kiránduló és szánkózó hely, amint leesik az első hó, mindig a Normafa és a János-hegy, sok kipirult, szánkózó gyerekkel, némi romantikával és forraltborral. De hasonlóan felpezsdül az élet a Gellérthegy lankáin is, amint a hótakarónak hála szolid szánkópályává alakul a Tabán vagy éppen a Jubileumi Park.

Aki inkább sétálgatna a budai hegyvidéken, ne hagyja ki a Gül baba Türbéjét. Habár télen az egykori dervis rózsái már nem virágzanak, a nemrégiben teljes felújításon átesett emlékhely és kulturális centrum bőven tartogat látnivalókat. A 150 évnyi török hódoltságot bemutató, a Budapesti Történeti Múzeum közreműködésével felállított állandó kiállítás középpontjában Gül Baba történelmi személyisége, a Türbe épületének története, és a XVI. századi, oszmánkori Magyarország bemutatása áll. Valamint a kilátás is csodás a budai emlékhely teraszáról.

Fotó: Bartha Dorka

7. A kultúrprogram: kiállítások

Aki nem akar lemaradni róla, január 9.-ig még megnézheti a Kiscelli Múzeum nagyon izgalmas témájú – Kloáka, kanális, klozet – kis dolgok és nagy változások. Budapest csatornázásának kultúrtörténete kiállítást. Nem, nem csak azért lelkesedünk a tárlatért, mert nemrégiben mi is megfordultunk a Nagykörút alatti hatalmas csatornahálózatban.

Aki inkább évezredek távolába és messzi tájakra utazna vissza, szintén január 9.-ig tudja elcsípni a  Szépművészeti Múzeumban fáraó sírjának felfedezése – II. Amenhotep és kora kiállítást. A tárlat visszahozta gyerekkori vágyainkat, amikor még régészek, vagy legalábbis egyiptológusok akartunk lenni, és arról álmodoztunk, hogy majd mi is hasonló kincsekre bukkanunk, mint amik itt sorakoznak a vitrinekben. A kiállítás izgalmasan mutatja be, és hozza közel hozzánk a régmúlt embereinek mindennapjait, hidelemvilágát és kultúráját, hirtelen nem is tűnik olyan soknak ez az eltelt pár ezer év…

Aki inkább képzőművészet mesés tájain barangolna, annak szintén a Szépművészeti Múzeumban ajánljuk a Cezanne-tól Malevicsig. Árkádiától az absztrakcióig. kiállítást. Ha kint zord, szürke és hideg minden, ezt pillanatok alatt elfeledjük Cezanne képei előtt állva, aki a világ legragyogóbb zöldjeit és kékjeit vitte a vászonra. Nem csak minket babonázott meg, de szinte minden utána következő nagy művészgenerációra és mozgalomra hatással volt, így Picasso, Klee és Moholy-Nagy képek is lógnak a falon, egy izgalmas ívet rajzolva Cezanne-tól a Bauhausig, és azon túl is. 

Végül egy frissen nyílt, témájában pedig itthon nagyon ellentmondásos kérdéseket feszegető, rendhagyó kiállítást ajánlunk. Egyenesen Velencéből érkezett az anyag, ugyanis a Ludwig Múzeumban január 13-ig látható a Velencei Építészeti Biennále magyar pavilonjának kiállítása. Othernity – Modern örökségünk újrakondicionálása nem kisebb darázsfészekbe nyúlt, mint hogy mi is a viszonyunk a szocialista korszak építészeti örökségéhez? Mi védendő, mik az értékei, mit lehet vele kezdeni? A kiállítás tervezésének indulása óta több kiválasztott épület is nyomtalanul eltűnt Budapestről, így a kérdések csak még fájóbban időszerűek.

Fotó: Bartha Dorka

A kurátorok, Kovács Dániel és a Paradigma Ariadné építészei 12 kelet-közép-európai építészirodát kértek fel arra, hogy gondoljanak újra 12 ikonikus budapesti modern épületet, ezzel egy lehetséges utat mutatva múlt és jövő építészetének összeegyeztetésére. Nézd meg, ki mire jutott. 

8. A családbarát: játékos helyek

Ha a téli hidegben inkább fedett helyre vágyik a család, a Csodák Palotájában a legkisebbektől a legidősebbekig mindenki remekül fog szórakozni. Itt tényleg igaz, hogy mindenki játszva tanul, miközben izgalmas kísérletek és bemutatók mellett több mint 250 játékos tudományos eszközt is ki lehet próbálni. Ha fölös energiákat kéne levezetni, akkor a Cyberjump vagy a Superfly hatalmas trambulinparkjainál jobb helyszínt keresve sem lehetne találni. 

Fotó: Bartha Dorka

Az újlipótvárosi Flippermúzeumban pedig megszűnik tér és idő, amint valaki beszabadul a csodás gyűjteménybe. Nem csak a klasszikus flipperekkel játszhatunk itt órákat, de olyan klasszisok is vannak, mint a Space Invaders, Pac-Man vagy az igazi vurstlis céllövős és lóversenyes, muzeális darabok. 

Aki pedig az agyát tornáztatná meg egy jó stratégiai játékkal, vagy a kipróbálná, mit adjon ajándékba, esetleg mivel készüljön a karácsonyi családi összejövetelekre, hogy a bejglikóma alatt ne csak Activity-zni lehessen, az látogassa meg az Ignác a nyúl-at, vagy a Game Up Pubot. 

9. A kényelmes: nézz karácsonyi filmeket a moziban

Mindenkinek van egy jól bevált film repertoárja, amelyet az adventi időszakban a hideg téli estéken a mézeskalács majszolás és a forralt bor kortyolgatás mellé szeret betenni. Ez általában kimerül a Reszkessetek betörőknél, a Holiday-nél, az Igazából szerelemnél és a Kelekótya Karácsonynál. Ám idéntől végre van magyar alternatívánk is, már a mozikban pörög a Nagykarácsony. De persze aki felsorolt klasszikusok valamelyikére vágyik, annak irány a Bem mozi, ahol többször műsorra tűzik az Igazából szerelmet, de lesz Grincs is, és Kevin is érkezik. 

Fotó forrása: port.hu

10. A szupermenő: téli iglu a város tetején

Az Andrássy út ünnepi fényei és elegáns üzletei felett is élvezhetjük a téli Budapestet a nyáron is népszerű rooftop bárban. A Párizsi Nagyáruház épületének tetején található 360 Bar igazi különlegességgel, a téli iglukerttel készült. A fűtött iglukban végig kóstolhatjuk a téli koktél különlegességeket vagy felmelegedhetünk az ikonikus forralt borral is, amihez a sajtfondü és ínyenc hamburger is remekül passzolnak. A kilátás a Citadellára, a Halászbástyára és a Parlamentre csak hab a tortán.

Fotó: 360 Bar