Most vasárnap, október 4-én, Assisi Szent Ferenc napján ünnepeljük az Állatok Világnapját. A Budapest Kids csapata ebből az alkalomból ezzel a listával szeretnénk nektek kedveskedni nektek, fővárosi, környékbeli családoknak.
- Fővárosi Állati- és Növénykert
“Most vasárnap, Assisi Szent Ferenc napján lesz az állatok világnapja. A jeles eseményre általában több napon át tartó rendezvénysorozattal, Állatszeretet Fesztivállal szoktunk készülni. Az idei évben azonban a koronavírus járvány miatt a rendezvényt a szokott formában nem volna szerencsés megtartani, így, még ha az Állatkert nyitva is áll a látogatók előtt, az Állatszeretet Fesztivált virtuális formában rendezzük meg. Így például az elkövetkező napokban rendszeresen teszünk majd közzé (…) kisfilmeket, egyúttal arra is bíztatva mindenkit, hogy a filmekben látott állatokat és társaikat minél többen keressék fel személyesen is. Hamarosan itt a hétvége, és úgy tűnik, még az időjárás is kedvezni fog az állatkerti látogatásnak.” – írják Facebook oldalukon.
Tudjatok meg többet!
Honlap
Facebook oldal
- Margitszigeti Mini Zoo / Vadaskert
“»Díszparki állatbemutató«, mely jól illeszkedik a Margitsziget történelmi hangulatához, amely az egykori Nyulak Szigetétől József nádor főúri parkján át ível a mába. A funkcióját tekintve egyesíti mind a házi, mind az erdei, valamint az egzotikus állatok bemutatását.”
Tudjatok meg többet!
Honlap
- Budakeszi Vadaspark
“Zöld kalandok Budapest belvárosától mindössze 20 percre. Több, mint 50 állatfaj, állatsimogató, kalandpark és játszóterek, változatos programok minden nap.”
Tudjatok meg többet!
Honlap
Facebook oldal
- Veresegyházi Medveotthon
“Ahol az állatok boldogan élnek”
Tudtátok, hogy a Medveotthonban nem csak mackókkal, hanem oroszlánokkal, farkasokkal, sőt már hiúzokkal is találkozhattok? És azt, hogy a medvéket meg is etethetitek?
Tudjatok meg többet!
Honlap
Facebook oldal
- Piczinke Póniudvar
Mini pónik, alpakkák, malacok, lámák, bárányok, nyuszik, kecskék, tengerimalacok és rengeteg játék…
“Piczinke Póniudvarunk nem egy vadaspark, vagy egy hatalmas állatkert, hanem egy falatnyi, hangulatos, kedves kis állatsimogató udvar a Normafa tetején. A falatnyi jelző ne tévesszen meg, hiszen rengeteg élmény és program vár rád, egy egész délelőttöt, vagy akár egy egész napot el tudtok nálunk tölteni, unatkozás nélkül.”
Tudjatok meg többet!
Honlap
Facebook oldal
+1: Károlyi-kert
A gyerekek nagy örömére, évek óta állandó kelléke, lakója a méltán népszerű belvárosi parknak a Károly, becenevén Karcsi nyúl dinasztia.