Élőben közvetítik A zene éjszakáját az Akvárium Klubból

November 17-én rendezik meg idén is A zene éjszakáját, amelynek alkalmából a Budapesti Fesztiválzenekar művészei adnak minikoncerteket az Akvárium Klubban. A koncerteket most mindenki otthonról is élvezheti, hiszen a Budapesti Fesztiválzenekar Youtube csatornáján élőben közvetítik az eseményt.

Negyedik éve kerül sor november 17-én, Budapest születésnapja alkalmából A zene éjszakájának is a megünneplésére. A korábbi években a rendezvény egyre nagyobb szabású lett, és egyre tágabb kereteket öltve költözött be számos koncerthelyszínre. Erre szemléletes példa a 2019-es év, ahol egyszerre 10 különböző romkocsmában játszottak klasszikus zenét a meghívott művészek, a koncerteknek pedig sok helyszínen csak éjfél előtt lett vége.

Élőben közvetítik A zene éjszakáját az Akvárium Klubból
A zene éjszakája 2019-ben az Akvárium Klubban (Fotó: Halmai Gyöngyi)

Ebben az évben a hatályos rendelkezésekkel összhangban az eseményt szervező Budapesti Fesztiválzenekar úgy döntött, hogy a biztonságos zenehallgatás és koncertélmény jegyében most a hallgatóság nappalijába csempészi a komolyzenét. Az Akvárium Klubban ugyanis három klasszikus zenei kamaraformáció ad minikoncerteket este nyolctól, amelyeket mindenki élő közvetítésben élvezhet otthonról.

A három minikoncertet Mona Dániel zenetörténész konferálja fel, akitől a bejelentkezés elején, illetve a koncertek közötti átállásokban számos érdekességet is megismerhetnek az érdeklődők.

Az esemény a következő linken tekinthető meg élőben, november 17-én este 20.00 órás kezdéssel:

A kis koncertek programjaként a következő várható:

20.00-20.20: Fischer Annie-ösztöndíjas fiatalok koncertje
Gabriel Fauré: Sicilienne, op. 78
Camille Saint-Saëns: D-dúr oboaszonáta, Op. 166 – II. tétel
Frank Martin: Pièce brève

kb. 20.30-21.05: A Budapesti Fesztiválzenekar művészeinek koncertje
Darius Milhaud: Suite „Le voyageur sans bagages” hegedűre, klarinétra és zongorára, Op. 157b
Wolfgang Amadeus Mozart: 1. (g-moll) zongoranégyes, K. 478

kb. 21.15-21.50: A Budapesti Fesztiválzenekar művészeinek koncertje
Ottorino Respighi: Régi dalok és táncok – 3. szvit
Ludwig van Beethoven: Esz-dúr szextett, op. 71

Élőben közvetítik A zene éjszakáját az Akvárium Klubból
A zene éjszakája 2019-ben az Akvárium Klubban (Fotó: Halmai Gyöngyi)

A zene éjszakáját a Budapesti Fesztiválzenekar és a Budapest Brand Nonprofit Zrt. a Fővárosi Önkormányzat támogatásával, a Budapest Nap alkalmából rendezi meg november 17-én. A részletekért érdemes felkeresni A zene éjszakájának online eseményét is!