Már a nyitás után pár nappal is rengetegen kíváncsiak a Szépművészeti Múzeum Bosch kiállítására. Összeállítottunk egy gyakorlati útmutatót, arról, hogy hogyan tehetjük még különlegesebbé az élményt – legyen szó tölcsérfejű démonokról, kézzel festett imádságoskönyvekről vagy az első európai zsiráf ábrázolásáról.
Kovács Krisztina írása.
Menj délelelőtt!
Ami általában igaz a Szépművészeti időszaki kiállításaira, fokozottan igaz a Bosch kiállításra: rengetegen vannak már most. Ha van rá lehetőséged, menj délelőtt, esetleg nyitásra és vedd meg online a jegyedet, így nem veszítesz időt a sorban állással. Most még megugorható, de ahogy fogy az idő, kialakulnak majd a szokásos sorok itt is.
2. Legyél realista!
– Ez nem is Bosch.
– Igen, de azért még szép, nem?
– ezt a párbeszédet valószínűleg nemcsak az előttem álló házaspártól lehet majd hallani. A tárlaton összesen tíz eredeti Bosch festményt látni, a többi vagy grafika vagy másolat vagy Bosch kortárs. Elsőre ez csalódottá teheti az átlagos látogatót, de ne felejtsük el, hogy a világon összesen huszonvalahány eredeti Bosch festmény van, vagyis jelenleg minden második a Szépművészetiben látható.
A hiányzó festmények többségét pedig sosem adják oda senkinek, szóval ne várjuk azt, hogy ugyanazt a kiállítást fogjuk látni, mint amit a Prado rendezett 2016-ban, Bosch halálának ötszázadik évfordulóján. Könnyű nekik, náluk van a legtöbb eredeti legendás festmény, mint például a Gyönyörök kertje. Attól a Szépművészeti kiállítása még kivételes és valószínűleg a második legjobb opció egy spanyol kiruccanás után.
3. Ne hagyd otthon a szemüveged!
A képek többsége rendkívül részletgazdag, ámde nem túlságosan nagy, sőt, mondhatni kicsi. Szóval, ha valakinek már külön szemüvege van a közeli dolgokra foganatosítva, semmiképpen ne hagyja otthon. Főleg, hogy az átlag művészetkedvelő a reprodukciók kinagyított részleteihez van szokva, amelyeket az eredetiken ugye hiába kérünk számon. Persze, rajta van a kedvenc disznófejű szerzetesünk vagy hajótestű, emberfejű démonunk , de meg kell érte dolgozni, hogy megtaláljuk.
4. Készülj fel Boschból!
Boschról nem nehéz anyagot találni az interneten, kalandoroknak esetleg egy könyvtárban. Megéri rákészülni, mert akkor az értékes képek előtt töltött időt nem arra fecséreljük, hogy ezekre rácsodálkozunk, főleg, hogy mindent még a múzeum gondos és szuperül kétnyelvű ismertető szövegei sem tudnak elmesélni.
Bosch – illetve akkor még Jeroen Anthoniszoon van Aken, ugyanis ez volt az eredeti neve – éppen az ellentettje annak, amit ma hagyományosan egy művészről gondolunk. Nem éhezett padlásszobákban, nem üldözte el a saját családja, amiért festő lett és nem kellett vevőkért kuncsorognia (sőt a füle is a helyén maradt). Már a nagyapja is festő volt (művésznevet is azért választott, hogy szintén festő bátyjától megkülönböztesse magát), gazdag feleséget vett el (saját házzal és birtokkal) és az egyetlen volt az erősen vallásos Miasszonyunk Testvérület azon kevés belső tagjai között, aki nem volt se patrícius, se pap, se herceg, se uralkodó, hanem „csak” művész. Így igazán nem jelenthetett gondot megrendeléseket szerezni – különösen, hogy ez az időszak a magángyűjtemények születésének kezdete.
A XV-XVI. századig festményt vagy templomokban lehetett látni – főleg oltárképek formájában -, vagy az ősök portréit a családi rezidencián, már amennyiben meghívták az embert. A XVI. századtól kezdve azonban divat lett mindenféle érdekességet, narválszarvat, bálnapéniszt vagy éppen Bosch-festményeket gyűjteni és szűk körű baráti összejöveteleken megpróbálni megfejteni, hogy mit akart mondani a festő. Olyan lehetett, mint a televízió hőskora, amikor másnap mindenki a Tenkes kapitányáról beszélt – azzal az apró különbséggel, hogy Bosch legnagyobb gyűjtője a legkatolikusabb király, a spanyol II. Fülöp volt, aki azért megválogatta, hogy kit enged a képei közelébe.
5. Szállj fel az időgépre!
Az egyik élvezeti faktor egy ilyen életmű tanulmányozásában az, hogy az adott kor hiedelemvilágába, szokásaiba és hétköznapjaiba is kirándulhatunk – mi az, ami egzotikum, furcsa és meghökkentő. Bosch élete és művészete két világ határán egyensúlyoz: a kifinomult burgundi hercegi udvar reneszánsz világában született, és a boszorkányüldözésekkel, háborúkkal és járványokkal terhelt spanyol világbirodalom alattvalójaként halt meg, anélkül, hogy valaha is elhagyta volna szülővárosát. A mély vallásosság, a félelem a pokoltól és a bűnhődéstől a mindennapok része volt – a kiállításon látható a boszorkányüldözés kézikönyvéből, a Malleus Maleficariumból is egy példány (ha valakit a gyakorlati tudnivalók érdekelnének).
A másik élvezeti faktor annak a tanulmányozása, hogy mi az, ami ma is megszólít minket az ötszáz éves képekben, mi az, ami ismerős. Bosch egészen modernül pesszimista: az ő világában az ostobaság és az ostobaságból fakadó bűn uralkodik. Még Szent János arcképe mellé is odafest egy démont, aki éppen a szent tintatartóját készül lenyúlni és a háromkirályok imádását az Antikrisztus is végig nézi.
Nincs olyan szent téma, ahol ne lenne jelen a gonosz, vagy, amit ne tudna önmaga paródiájába fordítani, legyen szó akár a miséről vagy a Jézussal Egyiptomba menekülő Szűzanyáról.
Az emberélet Bosch szerint egy szűk mezsgye veszélyek és idióták között (kár, hogy azokból a képekből, ahol ezt egy kutyák és kísértések között botorkáló házaló alakjában mutatja, nem láthatunk csak említés szinten.) Egyedül Istenben bízhatunk, de Bosch Istene nem diadalmas és sugárzó, hanem távoli és esetleges, mint az picike Jézus, amely a kísértő démonok között térdeplő Szent Antaltól olyan messzire került, hogy a másolatokon már nem is igazán látni.
6. Élvezd a könyveket!
Minden jó kiállításon van nem várt kellemes meglepetés: a Bosch-tárlaton ezek a könyvek. Azok a könyvek, amelyekről csak olvashatunk, mint a korszakot meghatározó olvasmányokról és azok, amelyeket meg is nézhetünk (nem tudom hány évig kellett levelezni a Vatikáni Könyvtárral mondjuk, de érdemes volt.)
Bosch ebből a szempontból is két korszak gyermeke: a fantasztikusan szép, kézzel díszített imádságoskönyvek a lapszélekre festett icipici díszítésekkel és szörnypofákkal, amelyekkel az illusztrátorok próbálták meg elviselhetővé tenni a könyvmásolás óráit, azért fontosak, mert Bosch démonainak az előképei lehetnek.
Az említés szintjén jelenlévő korabeli bestsellerek pedig a korhangulatot illusztrálják: sokat elárul az akkori emberekről, hogy a legolvasottabb történet Tondal lovag pokolbeli utazásának krónikája, Kempis Tamás Krisztus követéséről szóló könyve, vagy Sebastian Brant Bolondok hajója című írása volt, amely tételesen felsorolta a világban előforduló bűnöket. És mindegyik megjelenik Bosch festményein (bár a Hét Főbűn című kép említése érthetőbbé tette volna mit keres a tárlaton a középkori naptár).
7. Vessz el a részletekben!
Amit mindenki ismer Boschtól, azok a pszichedelikus kompozit lények: az életnagyságú madarak, a lapátfülű, korcsolyán közlekedő, tölcsérfejű démonok vagy a félig fa (esetleg hajó) emberek. Nem is beszélve a nyíllal átlőtt tomporokról vagy az üllőn sínylődő meztelen testekről.
Hosszú disszertációkat lehet írni, hogy miért éppen Boschnál jelennek meg és miért éppen ebben a formában. A hosszú magyarázat lehet a korabeli eretnek tanok ábrázolása, pszichedelikus szerek használata vagy a németalföldi szólások képre fordítása. A rövid és őszinte válasz az, hogy fogalmunk sincs. De valami nagyon ősit és közöset érintenek, hiszen újra és újra előkerülnek hol egy Fábri Zoltán filmben, hol egy Depeche Mode videoklipben, hogy a Bosch-mintás Martens-bakancsról ne is beszéljünk (ínyencek vehetnek démonmintás nyakkendőt is a múzeumi boltban, aranyáron).
Mintha a szorongás és az igény arra, hogy egyben ki is röhögjük a saját félelmeinket, semmit sem változna az évszázadokkal. A könyvnyomtatásnak köszönhetően Bosch korában először tömegekhez érhettek el a hasonló szörnyek, vagyis erre már akkoriban is nagy igény mutatkozott. A másik németalföldi festőzseni, Brueghel is Bosch-pótlékként kezdte a pályáját: ha már a spanyol király letartolta a piacot, valakinek be kellett ugrania hasonló démonokkal kielégíteni a tömegigényt (Brueghel és Bosch nagy haláról egy szuper elemzés itt olvasható).
Vagyis Bosch nélkül Brueghel sem lett volna az, akit mi ismerünk.
De az már egy másik kiállítás.
Forrás: Menny és pokol között – Hieronymus Bosch rejtélyes világa, Szépművészeti Múzeum 2022, wikipedia
Külön köszönet a Studiolum Szabadegyetem Bosch előadásaiért
