Kirándulástippek Budapest „legjeihez”

Kalandozzatok a legmagasabb ponton, másszátok meg a leghosszabb lépcsőt, fussatok a leghosszabb futókörön… Aktív kirándulástippek a főváros néhány „leg”-pontjához.

A legnagyobb állóvíz

Pattanjatok bringára és irány a XVI. kerület, azon belül is a Szilas-patak visszaduzzasztásával létrejött Naplás-tó. A főváros legnagyobb kiterjedésű állóvizének környéke bőven nyújt élményeket a kerékpárosoknak, kirándulóknak és horgászoknak is. Ha már itt jártok, ne hagyjátok ki a nemrég átadott, 22 méter magas, pihenőszintekkel kialakított kilátót, amiről tiszta időben jól kivehető a hatalmas MOL-torony és a János-hegy is. Érdemes korán érkezni, hogy elcsípjétek a napfelkeltét! 

Kirándulástippek Budapest „legjeihez”
© Bartha Dorka

A legmagasabb pont

A legek sorát a főváros legmagasabb pontjával, az örök klasszikus kirándulóhellyel folytatjuk. A János-hegy csúcsán, 527 méteres tengerszint feletti magasságban álló Erzsébet-kilátó a maga korában a kontinens legnagyobb ilyen jellegű építménye volt. A környéken számos túra– és kerékpáros útvonal, játszótér, szívbarát tanösvény található, így akár egy egész napos programot is tervezhettek a hűs árnyat adó fák között. 

Kirándulástippek Budapest „legjeihez”
© Mozgásvilág

A leghosszabb lépcső

Ha hegymenetről és a fővárosi legekről van szó, kihagyhatatlan kalandnak ígérkezik Budapest talán leghosszabb lépcsőjének megmászása. Elsősorban a sport és a kihívások iránt rajongóknak lehet tökéletes úticél a XII. kerületi Diana utcából az Óra utat keresztezve egészen a Lóránt útig futó lépcsősor. 

A legkeskenyebb ház

Ha a természetben való kikapcsolódás után bevennétek magatokat a városi forgatagba is, akkor egy városnéző séta vagy kerékpározás során érdemes elkanyarodnotok a főváros legkeskenyebb lakóházához. A Várkert rakparton, az Erzsébet-híd budai hídfőjétől egy kőhajításnyira álló, mór és neogótikus elemeket ötvöző, klingertéglás Mandl-ház a Várkert rakpart felől 6,5 méter, a Döbrentei tér felől pedig mindössze 5,5 méter széles.  

A leghosszabb futókör

A város leghosszabb és egyben legismertebb futókörét, a margitszigeti Monspart Sarolta-futókört talán nem kell bemutatni. Minden bizonnyal az egy méterre jutó futók számában is dobogós helyen végezne a helyszín, hiszen minden évszakban, a nap minden szakában hemzsegnek rajta a futók. Az 5,3 km-es, mindössze 2 m-es szintemelkedéssel rendelkező kört gyakorlatilag bárki le tudja futni. Akinek nem a futás a kedvenc sportja, az sem fog unatkozni, ha ide látogat, hiszen kerékpárosoknak, réten tollasozóknak, frizbizőknek, úszni, strandolni vágyóknak is kínál programokat a helyszín. 

Kirándulástippek Budapest „legjeihez”
© Bódis Krisztián/Budapest Images

A legidősebb fa

Becslések szerint legalább 250 éves lehet a város minden bizonnyal legöregebb fája, a Pesthidegkút-Ófalu kertes övezetében található Gazda utcai hárs, mely az egyre zsugorodó budai erdők egyik utolsó képviselője a II. kerületben. 1980 óta élvez védettséget.  A több mint három méter törzsátmérőjű famatuzsálem egy magánház kertjében áll, de aki szeretné megcsodálni, az a Gazda utcából nyíló Nóra utca felől ezt megteheti.

Kirándulástippek Budapest „legjeihez”
© Főkert