Mit adtak nekünk a törökök? – Oszmán építészeti emlékek Budapesten
A török hódoltságot nagyon megsínylette Magyarország, ám a megszállók építettek is, ezzel is gazdagítva fővárosunk páratlan építészeti örökségét.
A török hódoltságot nagyon megsínylette Magyarország, ám a megszállók építettek is, ezzel is gazdagítva fővárosunk páratlan építészeti örökségét.
December 1-től egészen 26-ig csodálhatjuk meg a Vörösmarty téri karácsonyi vásárból az ünnepi díszbe öltözött elegáns bérpalota homlokzatán a fényjátékot. Színpompás fényárba borul minden nap…
Budapest egyik patinás fürdője évtizedek óta áll elhagyatottan a Tabán kapujában, de most úgy tűnik, megtört az átok, és kicsit több, mint egy év múlva…
Minden valamirevaló kastélyban van egy múzeum, amely bemutatja annak a történetét. Pusztulás és csillogás a budai várban.
Idén december elsején indul el a város egyik leghangulatosabb adventi látványossága, a fényfüzérekkel feldíszített Csillamos.
Jócskán ráfért a felújítás az egykori MÁV-bérház sgrafittókkal díszített homlokzatára, ahogy az egész épületre is amúgy.
Hosszú, másfél évnyi zárvatartás után november 19-én megnyitja kapuit majdnem teljes jégfelülettel a város legszebb történelmi környezetében lévő koripályája. Aki egyszer is siklott itt a…
A leghíresebb magyar vámpír a Városligetben rejtőzik. De hogy lett Lugosi Béla Jézusból a rettegett erdélyi gróf megformálója?
Kalandoztunk a metróalagútban, billegtünk a síneken, és olyan üzemi területeket láthattunk, ahova csak az itt dolgozóknak van bejárása, köztük a legendás Rákosi-bunkert is, a Szabadság…
Zubreczki Dávid most „szülőföldjén”, az eredetileg nyaralótelepnek épült Mátyásföldön vezet körbe minket.
Zubreczki Dávid megmutatja, mi mindenért érdemes egy, vagy akár több sétára is Soroksárra utazni. Igen, a főváros szívéből is. Sőt, egy komoly rejtélyt is kiderít…
Mészöly-est, Bach és Krasznahorkai szövegek találkozása, valamint a Budapest Sound Collective és a Szent Efrém Férfikar koncertje a Budapesti Őszi Fesztivál alatt a Rumbachban.